Fürdőszoba tippek - A hidromasszázs jótékony hatásai
A medence kiválasztásánál nemcsak a forma, hanem a funkció is fontos szempont lehet. Egyre többen döntenek a korábban kizárólag gyógyászati segédeszközként használt hidromasszázs mellett.
Nemrég még luxusnak számított, és csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak. A hidromasszázst sokan összetévesztik a pezsgőfürdővel, aminek csupán élvezeti értéke van, élettani hatása nem igazán. Míg a pezsgőfürdőben levegőbuborékok törnek fel a medence aljáról, addig a hidromasszázs víz és levegő keverékét fújja erős sugárként az emberi testre, a medence különböző pontjain elhelyezett fúvókákból. A masszázs a test felületén szétrobbanó levegőbuborékok által jön létre, amiket a vízsugár irányít, és jó hatással van a nyirok és vérkeringésre, az anyagcsere folyamatokra, a cellulitiszre, azaz az egész szervezetre. A piaci verseny óriási, épp ezért időről időre több gyártó is saját szabadalmakkal, fejlesztésekkel rukkol elő. Olyan újításokkal, amelyek más termékeknél még nem jelentek meg. A hirdomasszázs termékek szolgáltatásai így évről évre bővülnek – a vásárlók legnagyobb örömére. A választék óriási, a gyártók száma sem csekély – ezért most a teljesség igénye nélkül mutatunk be egy-egy olyan fejlesztést, ami kifejezetten „feltalálója” hírnevét öregbíti. - Hidroszónia
Az eljárás neve hivatalosan: hidrosonic masszázs, amelyet a Teuco mérnökei fejlesztettek ki, és elsőként szabadalmaztattak. Az alapvető különbség a hidromasszázs és a hidrosonic masszázs között az, hogy még a hagyományos hidromasszázs víz és levegő keverékével éri el hatását, és a test felületére irányul, addig a hidrosonic-masszázs ultrahang segítségével dolgozik. Az ultrahanggal kombinált vízsugár nemcsak a bőr felületén fejti ki hatását, hanem ún. mikromasszázst is végez, azaz a sejteket másodpercenként hárommilliószor készteti összehúzódásra és kitágulásra. Növeli az enzim kiválasztását, és a sejtek oxigén ellátását, könnyíti a hámsejtek regenerálódását. Az ultrahang által kifejtett masszázs a narancsbőr kezelésére is alkalmas. - Ózonterápia
Az ózonterápia a Calyx cég szabadalma. Az ózon (O3) nem más, mint egy túltelített oxigénmolekula, amely oxidálja a szennyeződéseket és eltünteti a mikroorganizmusokat. Ez egyfajta fertőtlenítő kezelés, ami fertőtleníti a levegőt, és biztosítja a fürdő légkörének tisztaságát. A technológia lelke egy különleges ózongenerátor, amelynek segítségével dúsított oxigén keveredik a vízhez. A terápia különösen jó cellulitisz és különböző bőrbetegségek kezelésére, mert a bőr mélyebb hámrétegeibe hatolva növeli a bőr oxigén ellátottságát. - Színterápia
A színterápia jótékony hatását az orvostudomány is elismeri. A színek egyensúly fenntartó szerepet töltenek be mindennapi életünkben. A szemünk receptoraival érzékelt, az agyunkban különböző elektromos impulzusokként (színenként) továbbított fények stimulálják a hormontermelést. A vörös emeli a pulzus számot, energiát szabadít fel, egyszóval élénkít. A narancs szín szelídebben ugyan, de serkenti az életfunkciókat, növeli az étvágyat és a kreativitást, egyesíti a vörös és a sárga energiáit. A sárga a tiszta, meleg napfény színe, helyreállítja a megingó testi-lelki egyensúlyt, áttör a pesszimizmus és az elégedetlenség felhőin. A zöld testet lelket nyugtató hatása közismert, de emellett gyulladásgátló, feszültségoldó szín is. /Forrás: Láng Bea: A fürdőszoba / Színterápiával felszerelhető medencéket és kádakat találhatunk a Sapho termékei között, kádat a Ravak, Riho és Roltechnik termékei között is. Az üzletünkben kollégáink további számos szakmai tanáccsal szolgálnak, kérje Ön is bizalommal a segítségüket!
|